Mindenszentek

A nagy távolság miatt, nagyon kevésszer tudtunk elhunyt hozzátartozóinkhoz elmenni temetőkbe, ezért a megemlékezéseink zömmel itthon, illetve amióta itt lakunk, a faluban elhelyezett feszületnél történnek. Emlékszem, a kezdet kezdetén miután minden lámpa le lett kapcsolva, csendben, egy szál fehér gyertya fénye mellett emlékeztünk. De Én is azt gondolom, hogy elhunyt szeretteink valójában nem a temetőkben vannak, és a fekete ruha, a gyertyák, a mécsesek és a virágok amolyan külsőséges és szimbolikus dolgok, szeretteink a szívünkben vannak. Senki ne vessen rám követ, Édesanyám halála után sem jártam feketében hosszú hónapokig, még pedig két okból: Édesanyám sosem szerette a feketét, nagyon nem, és biztos vagyok benne, ha mondhatta volna, akkor az lett volna a kérése, hogy semmiképpen ne járjunk feketében, a másik pedig az, amit pár mondattal ezelőtt leírtam. Nyilván nem öltöztünk papagájnak, és egy bizonyos ideig már csak az illendőség miatt is, de feketében jártunk, viszont nem sokáig. Amondó vagyok, hogy egy szeretett hozzátartozó elvesztése önmagában is nagyon fájdalmas, nem kell ezt fokozni azzal, hogy mások sajnálatát hallgatjuk, ez ténylegesen magánügy. Nagyon sokáig igyekeztem elkerülni azt, hogy beszéljek róla, mert erre képtelen lettem volna sírás nélkül amíg nem tanultam meg elfogadni, hogy sajnos, de ez előbb-utóbb, de... Következik. Igyekszem a szép emlékekre koncentrálni, hiszen a megélt fájdalom nem múlik el.

Béke Lelkére Mindenkinek odaát...