Óraátállítás

Az óraátállítás időpontja minden évben más dátumra esik, de ez a nap, minden esetben vasárnap. A nyári időszámítás március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart, ezért az órákat 2020 október 25.-én, vasárnap hajnalban állítjuk 3:00-ról 2:00 órára, már amelyik nem végzi el ezt a müveletet magától, mint például a telefonok, számítógépek és egyéb erre képes eszközök órái.

Idehaza 1954-ben vezették be először elektromos kapacitási nehézségek miatt, és 1957-ig alkalmazták, majd 1958-tól 1979-ig szüneteltették a nyári időszámítást, és 1980-ban újra bevezették energiamegtakarítás címén.

Azt tapasztalom, hogy sokaknak ez is tökéletes indokot ad a bosszankodásra, amit személy szerint Én nem értek, de nem is akarok megérteni. Szerintem két nap múlva el is felejti mindenki, hogy óraátállítás volt, és mindegy lesz, hogy este, vagy reggel világítunk többet...

Mi lett volna ha?

Mi lett volna, ha egyetemet végeztem volna? Mi lett volna ha más környezetbe születtem volna? Mi lett volna ha nem olyan munkát választottam volna ami van? Mi lett volna ha...
Belegondolni is fárasztó abba, hogy mennyi ilyen Mi lett volna ha? kérdés fordult meg a fejemben az elmúlt évek során. És belegondolni is kellemes abba, hogy mennyire jól van minden, mert mennyire úgy történtek a dolgok ahogy történniük kellett, és azok a dolgok történtek amiknek kellett történniük.

Már nem gondolkozom azon, hogy mi lett volna ha... Mert minden pontosan úgy történt, ahogy annak lennie kellett.

Tegezni vagy magázni?

Ez is olyan dolog, hogy ki mi tart helyesnek. Én sosem szoktam csak úgy tegezni senkit, ha Nálam jóval idősebb, mert bár a tisztelet nem ezen múlik, de mégsem tartom illendőnek. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért van ez, és nem is akarom természetesen, mindenesetre helyesnek tartom. Sokszor előfordult már, hogy rám szóltak, ne magázzak, de az más, és inkább ezért szóljanak.
Semmi megfelelési kényszer nincs bennem, de szándék sem arra, hogy esetleg valakit megbántsak, mondjuk éppen azzal, hogy csak úgy letegeztem. Persze van olyan is aki a magázást veszi sértésnek.
Nekem igazából mindegy, talán az szokott némileg kényelmetlenebb lenni Számomra, amikor -dacára annak, hogy az illető Hölgy/Úr kérte- idősekkel való tegeződést kell megszoknom.

Legyen hivatás a hobbi?

Volt idő, amikor irigyeltem azokat, akik a hobbijukból élnek. Igen, ez nagyon jó dolog, annak aki munkaként is tudja szeretni a hobbiját, és nem kötelességgként tekintenek rá onnantól kezdve, amikortól abba a helyzetbe kerülnek, hogy valamely kedvenc szabadidős tevékenységük a hivatásuk lesz. 

Nálam ez másként van, bármennyire is szeretem azokat a dolgokat amikkel szívesen foglalkozom a szabadidőmben, nem szeretném azt, és nem is ambícionálom, hogy ezek közül bármelyik is a munkám legyen. Nincs problémám a munkával, de Számomra az amolyan mindenképpen elvégzendő feladat, ami nem nyújt kikapcsolódást úgy, mint azok a dolgok amiket a szabadidőmben teszek. Érdekes nem? Elég valamit másképpen megfogalmazni, megnevezni, és máris átértékelődik az egész. Hiszen, ha például a blogolás a megélhetésem forrása lenne, és nem csupán egy kedvemre való szabadidős tevékenység, akkor már benne lenne az a muszáj ami miatt akkor is posztolnom kellene, ha éppen semmi ötletem, semmi inspirációm nincs.
Végeredményben a munka az munka, a hobbi meg hobbi. Én legalábbis így vagyok ezzel.

Szeptember 30.

Nem tudom ki hogy van vele, de Számomra rendkívüli gyorsasággal telt ez a hónap, pedig annyira nagyon azért nem is volt eseménydús. Éppen ma döbbentem rá, hogy csaknem egy hónapja nem néztem meg az e-mailjeimet sem. Amikor eszemben volt, nem voltam online, amikor meg online voltam, mást csináltam, és teljesen kiment a fejemből, hogy illő lenne megnézni a postafiókot is.

Ami a blogot illeti, idén ez volt bejegyzések terén az eddigi legtermékenyebb hónap. A bejegyzések ütemezésénél néha akadtak kisebb problémák, de természetesen megoldódtak ezek is.

A hónap utolsó napjait nem előre tervezett, de annál intenzívebb olvasással töltöttem, pontosabban az utolsó napok délutánjainak jelentős részét, ugyanis gyújtósnak való papír keresése közben találtam egy könyvet amibe először csak belenéztem, belelapoztam itt... Aztán ott... Ebből aztán az lett, hogy a napi feladataimat gyorsabban és motiváltabban végeztem mint valaha, mert nehezen tudtam letenni ezt a könyvet, és alig vártam, hogy újra kézbevehessem. A könyv címe: Gyorsan szállj fel a buszra! a szerzők pedig Márton Klára és Görög Júlia. A könyv egy fiatal kollégista lányról szól, aki a kollégiumi kiközösítéstől, a szökésen át a céltalan, olykor pénz nélküli budapesti kallódásig mindenféle kalandokat átél, és akinek véleményem szerint sokszor nagy szerencséje volt, hogy nem került komolyabb, akár végzetes bajba.
Én biztosan nem vállalnám be egyik általa megélt kalandot sem.

A reggelizés mint szokás

Gyerekkoromban, Édesanyám sosem engedte, hogy reggeli nélkül menjek óvodába, iskolába, de az otthon töltött napok sem indulhattak úgy, hogy ez a (nálunk) változatos összetételű és bőséges étkezés elmaradt volna. Normális esetben ez mindenhol így volt. Normális esetben... Mert sajnos volt olyan társunk akinek a családja nem engedhette meg magának ezt sem.
Friss kifli, kenyér vagy zsemle, vajjal, szalámival, vagy házi lekvárral, hozzá kakaó vagy tea általában. Esetemben ez a szokás mostanra a hétvégi, és szabadnapokra tolódott, sosem eszem mielőtt munkába indulok, olyankor még Nekem túl korán van ehhez, azonban hétvégén jobban megadom a módját.

Szerettem gyerekkorom reggelijeit, és természetesen a mostaniakat is.
Amikor ennek a bejegyzésnek a gondolata felötlött Bennem (reggelizés közben😁) éppen rántott burgonya szeleteket ettem Betyár salátával. (Ne maradjon kép nélkül a bejegyzés!😊)

Take It Easy!

Pár napja hallottam újra ezt a mondatot amikor munkából hazafelé tartottam és a nem tudom melyik előadónak a nem tudom melyik számában hangzott el, és azóta ez jár a fejemben.
Amikor ez elhangzott nem is oda figyeltem, mert épp az egyik munkatársammal beszélgettem, de mégis erőteljesen beivódott ez a mondat a gondolataim közé.
Hallottam már régebben is ezt a mondatot, de sosem ragadott meg annyira mint most, nem néztem utána a jelentésének, nem is érdekelt különösebben.
Vannak olyan terveim amikkel kapcsolatosan egyelőre fogalmam sincs, hogyan fogom megoldani, csak azt tudom, hogy szeretném ha ezek megvalósulnának, és úgy vélem, talán pont a hogyan kérdésére kaptam ezzel a mondattal választ, és igen, Én hiszek az ilyesmiben.
Take It Easy!- Vedd könnyedén!
Hát jó, akkor vegyük könnyedén! 😊

Hiszek egy Istenben

Előrebocsátom, hogy nem szeretnék ezzel senkit bántani, Mindenkinek a vallását, hitét teljes mértékben tiszteletben tartom. Remélem, nem fogom kiverni senkinél a biztosítékot.
Amennyiben valakit ne adj' Isten mégis megsértenék következő soraimmal,  abban az esetben bocsánatot kérek, mert nincs ilyen szándékom.

Jómagam nem vagyok nagy templomba járó, viszont imádkozni szoktam, és hiszek Istenben, de Istenben, mint olyanban, nem úgy hiszek, hogy egy valaki odafent aki ítél, és büntet és elvár és etc.
Isten sokkal összetettebb ennél, és nem büntet, nem ítél, nem vár el. Isten Mindenkit egyformán szeret.
Akkor kezdtem igazán elhinni ezt, amikor papoktól, lelkészektől is elhangzott amit gyerekkoromban a hittanórán ugye másképp tanultunk.
Isten mindenhol jelen van, mindenhol meghallja az imát, Isten Maga a Mindenség, és nem egy valaki odafent.

Nagykönyv és előre megírt sors?

...még mindig nem pánikolok

...és nem is fogok, mert bármilyen nehéz is most a helyzet, pánikolni teljesen felesleges. Azzal csak még inkább megnehezíti az ember lánya/fia az amúgy is nehéz helyzetet.
Lassan egy hete mi sem dolgozunk, de Nekem még nincs bezártság érzetem, hiszen eddig sem jártam sehová a munkahelyen, és az általános intézni valók, bevásárlások miatti utakon kívül. Persze néha azért elsétálok a határba néhány szép fotó reményében, de ez meg már igazán ritkán fordul elő.

Minden rosszban van valami jó!

Vállald Önmagad!

Sokaknál kiverte a biztosítékot Schobert Norbi kijelentése, mely szerint a "nők a szülésnél cseszik el..."  Valahol érthető a felháborodás, hiszen nem volt szép Tőle. De azt nehezen tudom elképzelni, hogy olyan szinten jelent ez a néhány mondat napi gondot, hogy kvázi hetek óta ezen háborog szinte mindenki.
Egyébként ma olvastam, hogy most azoknak is beszólt, akik betegség miatt híztak meg. Szerinte nincs olyan betegség, ami miatt hízni lehet, és hozzá tette még, hogy ez csak kifogás.

Háát... Nem. Véletlenül sem kifogás. Nem vagyok orvos, de azt még Én is tudom, hogy igenis vannak olyan betegségek amik elhízáshoz vezetnek akár közvetlenül, akár áttételesen (az arra szedett gyógyszer miatt).

Ami pedig a szülést illeti... Bár nem szültem, nincs is tervben, hogy miért az nem publikus, de azért abba belegondoltam, hogy reagálnék, ellenkező esetben. Megmondom őszintén, egyáltalán nem érdekelne, mert nem egy celeb véleménye számít, hanem az, hogy Én hogy érzem jól Magam, illetve a Párom véleménye.

Nyilvánvaló, hogy nem esik jól az ilyesmi, de ezen igazán kár idegeskedni.
Egyáltalán nem érdekel Norbi véleménye, ahogy feltehetően Norbit sem érdekelné az Én véleményem ha tudna a létezésemről, és ez így van rendjén.

Továbbra is azt vallom: Legyél boldog, élj úgy ahogy Neked jó, és légy Önmagad! 😉

Januári hisztériák

E10, Schobert Norbi, koronavírus...

Egyenruha

Az Évek és emlékek blog adta az ihletet, és sokáig gondolkoztam azon, hogy érdemes-e erről egyáltalán írnom, hiszen Nekem nem igazán voltak egyenruháim, már amennyiben az óvodai, és iskolai ünnepségeken kötelező fehér blúz, fekete szoknya, fehér nejlon harisnya és fekete lakkcipő, a tornadressz (amit nagyon utáltam), és egyéb céges pólók, valamint az élelmiszeriparban használatos fehér munkaruha, hajháló, és fehér gumicsizma, illetve fehér acélbetétes munkavédelmi cipő nem számítanak egyenruhának...

Mi lett a tejszínhabbal??

"Már semmi nem a régi." Szokták volt mondani. Nos a tejszínhab valóban nem a régi, legalábbis távolról sem olyan már, mint amit Én 15-20 évvel ezelőtt még önmagában is fogyasztottam mert annyira intenzív és finom íze volt, és sokkal jobb volt az állaga is. Még a legolcsóbb tejszínspray is jó volt.
Sokáig aztán nem vettem, valamiért, nem tudom miért... Így aztán nem is tűnt fel a változás. Eddig.
Jó dolog a változás ha az pozitív, de ebben az esetben sajnos nem az.
Tejszínhabos kakaóval kívántam elfogyasztani a vacsorára szánt fánkokat, fújtam is a kakaóm tetejére habot, és jött a meglepetés. Mindjárt kettő is. Először (pár másodperc elteltével mindösszesen) kezdett összeesni, folyóssá válni (ami régebben nem történt meg akkor sem, ha melegebb idő volt), aztán megkóstoltam, és megállapíthattam, hogy már ez sem a régi.

Miért érdekes a másiké?

"Mit ettem ma?"
"Mit vásároltam?"
"Mit viseltem ma?"
"kirándulós vlog/bejegyzés"
...és még sorolhatnám. Az ilyen és ehhez hasonló videók és bejegyzések tömkelege található ma már szinte mindenhol az interneten. Elsőre azt kérdezhetnénk... Ugyan kit érdekel másnak az élete? Ám ha jobban mögé nézünk (és látunk) a dolgoknak akkor rájövünk, hogy van ezek mögött valami, ami túlmutat a feltűnési viszketegségen. Úgyhogy most kicsit jobban belenézünk ezekbe a témákba.

Ilyen volt október

Nagyon mélyen nem tudok belemenni ugyan, de azért egy rövid bejegyzést mégis szeretnék írni róla.

Azt kell hogy mondjam, az eddigi blogjaimhoz képest, jelentősen több (és remélem jobb) bejegyzést sikerült írnom, ezen a blogon sokkal szabadabbnak érzem magam. Az eddigieket mindig megpróbáltam egy adott, Engem érdeklő témában működtetni, amin belül azonban ilyen-olyan okok miatt mégsem éreztem sem elégnek, sem pont jónak a bejegyzéseimet. Több hónapig kínlódtam velük, és ha hetente egyszer valami "normálisabb" tartalmat tudtam közölni, az már csoda volt, főleg a vége felé. Ezzel szemben ennél a blognál sokkal jobban érzem magam, mert nem állítottam fel olyan korlátokat, mint az előzőek esetében, és nem is görcsölök rajta.

Ennek a blognak az írása örömmel tölt el.

Most nem érzem azt, hogy mindennap írnom kell, így aztán majdnem mindennap, könnyedén tudok írni mégis.

Természetesen megválogatom a szavaimat, ha olyan a téma, akkor többször is átgondolom, hogy megírjam-e, és azt is, hogy milyen stílusban írom meg, amennyiben megírom. Viszont ezzel abszolút nem érzem, hogy korlátoznám Önmagam.

Szeretem, tetszik, örömmel tölt el, ez most így jó! 😊

A végére pedig, íme az Én októberi időjárás mandalám:

Mobillal fotózok

Mobillal is...
A teljes igazság az, hogy jó ideig fényképezőgéppel meg mobillal, aztán jó ideig csak mobillal, és mostanában újra mobillal és fényképezőgéppel.
Hat évvel ezelőtt kaptam az első fényképezőgépemet a szüleimtől születésnapomra, és akkoriban még nem foglalkoztam azzal, hogy be is állítsam a megfelelő paramétereket, nem is értettem hozzá annyira (most sem vagyok profi fotós), csak hurrá van fényképezőgépem, automata módban mindent amit csak jött.

Így állok a halogatással

Régebben borzalmasan halogatós típus voltam, voltak olyan dolgok, amiket bizony képes voltam több napig, extrémebb esetekben több hétig halogatni. No nem olyan dolgokat, amik napi rendszerességgel történnek, mint például a takarítás, meg ilyen-olyan napi házimunkák.
De mégis olyan feladatok, amiket illett volna időben elvégeznem.

Aztán idővel egyre jobban idegesített ez a fajta hozzáállásom a dolgokhoz, és elkezdtem tudatosan leszoktatni magam a halogatásról. Most sem tökéletes még, de ahhoz képest amilyen voltam, egészen jól állok, és ez, meg az időben elvégzett feladattal kapcsolatos érzés, főleg ha utána az adott napon már nincs is más dolgom, nagyon jó érzéssel és elégedettséggel tölt el.

Azt gondoltam, hogy majd idegesíteni fog Önmagam görcsös átnevelése -mert eleinte bizony nagyon görcsösen ment az egész- de ez csak pár alkalom erejéig tartott.

Mostanra már sokkal könnyebben állok neki a nem fontos és utálom feladatoknak is, és nem meditálok előtte legalább egy fél napot, hogy: ezt is meg kellene csinálni, de nincs kedvem, meg majd később mert ráérek még ezzel, és hasonlók. Szóval jól haladok. ✋😉

Gondolataim a NaNoWriMo kapcsán

A NaNoWrimo a National Novel Writing Month kifejezés rövidítése, ami magyarra fordítva Nemzeti Regényíró Hónapot jelent, és a lényege az, hogy november hónapban 50.000 szót írnak a résztvevők, egy tetszőleges témában. Szinte bármiről lehet írni, akár kézírásos, akár digitális formában, ennek csak az írás a lényege.

Soknak tűnhet az 50.000 szó, de úgy vélem, egy hónap alatt talán kivitelezhető, mondom ezt úgy, hogy Én még nem vettem részt ebben, viszont sokan teljesítették ezt a kihívást.

Hogy részt veszek-e idén?

Répa vagyok, de kávé akarok lenni!

Nagyon magamra ismertem ebben a rövid történetben, amit most találtam.
Megszívlelendő!

Íme:

Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében.

Gondolatok az unszimpátiáról és a szimpátiáról

Azt hiszem nincs olyan ember, akivel nem fordult volna elő az, hogy valaki anélkül, hogy bármit tett, és vagy mondott volna, elsőre szimpatikus vagy unszimpatikus lett volna neki. Ilyenkor szoktak jönni a dogmák, hogy mert ha Neked valaki nem szimpatikus, akkor holt biztos, hogy Veled van baj, Benned van a probléma. Hát... Nem. Nem Veled van probléma, de nem is azzal aki adott esetben Neked nem szimpatikus, és ez fordított esetben is így van. Persze könnyebb a másikban keresni a hibát, ugye? Könnyebb, de nem szép dolog. Nem vagyunk egyformák, van akit az ilyen irritál, van akit az olyan, de van aki meg épp az ellenkezője. Például amikor valaki egy harsányabb személyiség, az nem mindenkinek tetszik, viszont vannak akiknek azonnal rokonszenves lesz ez a harsány személyiség.