2019. december 30., hétfő

Egyenruha

Az Évek és emlékek blog adta az ihletet, és sokáig gondolkoztam azon, hogy érdemes-e erről egyáltalán írnom, hiszen Nekem nem igazán voltak egyenruháim, már amennyiben az óvodai, és iskolai ünnepségeken kötelező fehér blúz, fekete szoknya, fehér nejlon harisnya és fekete lakkcipő, a tornadressz (amit nagyon utáltam), és egyéb céges pólók, valamint az élelmiszeriparban használatos fehér munkaruha, hajháló, és fehér gumicsizma, illetve fehér acélbetétes munkavédelmi cipő nem számítanak egyenruhának...



Amikor Én elkezdtem iskolába járni, a 90'-es évek közepén, már nem volt kötelező az iskolaköpeny, a mi kis falusi összevont osztályokkal (első, második, harmadik) működő iskolánkban emlékeim szerint csak egy lánynak volt, de Neki sem azért mert kötelező lett volna. Kisdobos, úttörő, és cserkész, szintén nem voltam.
Kép: teszvesz.hu, Pinterest
Ellenben volt a tornadressz, kinek fekete, kinek sötétkék, Nekem fekete volt, amit ki nem állhattam, no nem a színe miatt (bár nem rajongok a feketéért), hanem magát a ruhadarabot utáltam. Kislányként is pont olyan szégyenlős voltam, mint most, és bizony a szoknya, és az ujjatlan felsők viselése is a tornadresszhez hasonló diszkomfort érzetet okozott.

Egyszóval ha a fent említett munkaruhákat, a tornadresszt és az ünneplő ruhát egyenruhának nevezhetjük, akkor azért akadt Nekem is, és bár nem tudom mit veszítettem, vagy mit nyertem azzal, hogy koromnál fogva a 90'-es évek közepén kezdtem iskolába járni, és ebből fakadóan kimaradtak az életemből a még pár évvel azelőtti egyenruhák, és a hozzájuk kapcsolódóak, ünnepségek, kötelező dolgok, stb...
De Nekem így is jó, és meg merem kockáztatni, hogy némileg kevesebb kötelezettséggel jobb gyerekkorom volt(?)
Azzal azonban nagyon egyet tudok érteni még kívülállóként is, hogy amíg volt iskolaköpeny, addig nem volt szegény, és gazdag gyerek, nem volt semmi különbség, diák, és diák volt.


2 megjegyzés:

  1. Érdekes témát hoztál elő – elgondolkodtam, szerettem-e a kötelező iskolaköpenyt, ill. gimis koromban a matrózruhákat ? (kétféle blúzzal hordtuk, de csak ünnepek alkalmával) NEM szeretés-nemszeretés kérdése volt, hanem kötelező – és ami kötelező volt, azon nem volt érdemes gondolkodni, hogy szereti-e az ember, hordani kellett. (1963-ban érettségiztem)
    A munkahelyemen már nem volt kötelező, de elvárás volt, így hát a nők munkaköpenyben ültek az íróasztal mellett – bár már mindenki eldönthette, milyent vásárol – a cég pénzén.
    Szerintem nem volt baj ez az akkori divat – főképp iskolás korban. Elnézem a mai gyerekeket és hozzá gondolom a szülők problémáját: nehogymá’ az én gyerekemnek ne Adidas cipője stb…je legyen….
    És lesz. Bármi áron.
    Nem, nekem az a régi módszer jobban tetszett.
    A kötelező iskolai ünnepélyeket mi se szerettük, de mi még ismertük azt a szót, hogy „kell” vagy „kötelező”. Ma már szinte semmi sem az. Nem tudom, jó-e ez, de gyanítom, nem jó.
    És igaz, hogy a május elsejei felvonulásért nem voltunk túlságosan oda, de jó „bulinak” tartottuk, hiszen a ”közös séta” után volt vállalati buli (ma mondanánk piknik), virsli és sör, nevetés és jó hangulat. Ahogy hallom, a dolgok odáig jutottak mára, hogy vannak egy cégnél dolgozó kollégák, akik csak köszönő viszonyban vannak egymással.
    Bár igaz, nem kell május 1-én kivonulniuk.

    VálaszTörlés
  2. Igen, már az Én iskolás éveim vége felé is egyre jobban betört a divat hogy úgy mondjam, és bizony nagyon ki tudták közösíteni azt a fiút/lányt, aki nem tudta hozni ilyen-olyan okokból kifolyólag az "elvárt szintet".

    VálaszTörlés

A hozzászólások, csak moderálás után kerülnek megjelenítésre!