Falusi gyerek lévén sokáig csak az óvodai és iskolai tornaórák, valamint az általános szaladgálás a biciklizés és az ugrálás jelentette a sportot. Nem különösebben orientálódtam akkoriban még semmilyen irányba.
Egyik fiú óvodai csoport- és később osztálytársammal aki néhány házzal lakott odébb, mindennap futóversenyt rendeztünk, és a cél a mi házunk előtti terület volt. Sokat nem kellett futni, hiszen nem volt messze sem az iskola, sem az óvoda tőlünk. Három-négy háznyi távolságot kellett csak futni, és szinte mindig Én lettem a... Kettőnk közül a második, maradjunk abban. 😁
Futni nem szeretek, már régóta, meg sem tudnám mondani az idejét, hogy mióta, és nagyon tudom utálni amikor később indulok el vonatra, buszra... Pont annyival később, hogy futni kelljen... Csak Én vagyok úgy, hogy éppen az indulás előtt is találok valami feladatot amit akkor és azonnal el kell végezni?
Általános volt még a görkori, és próbálkoztam a gördeszkával is, de ahhoz nem volt olyan nagy tehetségem, meg talán ambícióm sem. Mint ahogy a focihoz sem, hiába Én voltam a focirajongó testnevelés tanárunk óráin a kapus, mondván, hogy mert a bátyám is kapus. Ja igen... A bátyám szerette is a focit, Én meg már nem annyira...
Aztán másik iskola, mert a faluban ahol éltem csak 3. osztályig lehetett járni, 5.-ikes voltam, amikor jött az osztályunkba egy új fiú aki előtte egy nagyobb városban lakott, és Cselgáncsozott is, és volt egy nyomtatott képekkel illusztrált füzete ami a különböző övfokozatok vizsgaanyagait tartalmazta, amiből egy vagy két fénymásolat is készült, az egyikre aztán szert tehettem, mert volt egy osztálytársam akinek nem voltak éppen megfelelőek az otthoni körülményei és az étkezése, ezért pár szendvicsért és egyéb ételekért bármit odaadott cserébe. Ez az osztálytárs kapta meg eredetileg az egyik fénymásolatot ami aztán az előbb említett módon az Enyém lett. Itt aztán megjött az a bizonyos Isteni szikra vagy hogy mondják ezt... Innentől kezdve már módfelett érdeklődtem a küzdősportok iránt. Pár hónappal később lehetőségem is nyílt arra, hogy Én is gyakorolhassak ilyen sportot és elkezdtem Shotokan Karatézni, aztán kimaradt néhány év, és újra elkezdtem ugyanezt, egy másik, közelebbi egyesületnél, ahol Citromsárga övre (8 kyu fokozat volt ez nálunk) vizsgáztam is. Aztán egészségügyi problémák miatt megint abba kellett hagynom, és közben az egyesület is megszűnt.
Néhány évvel ezelőtt, kipróbáltam a WTF Taekwondo-t is, de ez a pályafutásom eléggé kérész életű volt, sajnos elég nehézkes lett volna a bejárást megoldani. De ez az a sport, amit újra el fogok kezdeni, nagyon szeretem, nagyon tetszik ez a fajta mozgás, és úgy az egész Taekwondo egy az egyben. Nagyon várom már, hogy újra járhassak!