Ez az angol szó, a Mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti. Ősi kelta ünnep, melynek az egyik jelképe a faragott töklámpás.
A töklámpás, talán kevésbé ismertebb nevén Jacklámpa eredetileg két célt szolgált: a gonosz szellemek távoltartását, és ekképpen világítottak az elhunytak szellemeinek is, hogy hazatalálhassanak.
Az óraátállítás időpontja minden évben más dátumra esik, de ez a nap, minden esetben vasárnap. A nyári időszámítás március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart, ezért az órákat 2020 október 25.-én, vasárnap hajnalban állítjuk 3:00-ról 2:00 órára, már amelyik nem végzi el ezt a müveletet magától, mint például a telefonok, számítógépek és egyéb erre képes eszközök órái.
Idehaza 1954-ben vezették be először elektromos kapacitási nehézségek miatt, és 1957-ig alkalmazták, majd 1958-tól 1979-ig szüneteltették a nyári időszámítást, és 1980-ban újra bevezették energiamegtakarítás címén.
Azt tapasztalom, hogy sokaknak ez is tökéletes indokot ad a bosszankodásra, amit személy szerint Én nem értek, de nem is akarok megérteni. Szerintem két nap múlva el is felejti mindenki, hogy óraátállítás volt, és mindegy lesz, hogy este, vagy reggel világítunk többet...
Hát ez is elérkezett.
Ez az első blogom, amivel eljutottam idáig. Persze, biztosan a többivel is eljuthattam volna eddig, de azokat meguntam. Meguntam őket mert valamennyit egy bizonyos tematikára alapoztam, nem adtam eléggé szabad kezet Magamnak úgy mint ezen a blogon.
Örülök, hogy ezt a bejegyzést megírhattam most, hogy felkerülhetett ide. Számomra ez olyan különleges érzés.
Ha videóznék, amit természetesen még mindig nincs szándékomban tenni, most az egy éves csatornám, századik videóját ünnepelném. Már egy telefonnal is nagyon jó minőségű videókat és képeket lehet gyártani, és minden más is rendelkezésemre áll ahhoz, hogy videósként is aposztrofálhassam Magam. De ennek ellenére, Én nem szándékozom kitenni Magam annak, ami a videózással jár. A blog Nekem egyfajta védelmet nyújt, persze nem mintha félnék bármitől is, félreértés ne essék, de itt tényleg azt mutatom csak meg, amit akarok.
Mi változott az elmúlt egy év alatt a blogon?
Mi lett volna, ha egyetemet végeztem volna? Mi lett volna ha más környezetbe születtem volna? Mi lett volna ha nem olyan munkát választottam volna ami van? Mi lett volna ha...
Belegondolni is fárasztó abba, hogy mennyi ilyen Mi lett volna ha? kérdés fordult meg a fejemben az elmúlt évek során. És belegondolni is kellemes abba, hogy mennyire jól van minden, mert mennyire úgy történtek a dolgok ahogy történniük kellett, és azok a dolgok történtek amiknek kellett történniük.
Már nem gondolkozom azon, hogy mi lett volna ha... Mert minden pontosan úgy történt, ahogy annak lennie kellett.
Ez is olyan dolog, hogy ki mi tart helyesnek. Én sosem szoktam csak úgy tegezni senkit, ha Nálam jóval idősebb, mert bár a tisztelet nem ezen múlik, de mégsem tartom illendőnek. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért van ez, és nem is akarom természetesen, mindenesetre helyesnek tartom. Sokszor előfordult már, hogy rám szóltak, ne magázzak, de az más, és inkább ezért szóljanak.
Semmi megfelelési kényszer nincs bennem, de szándék sem arra, hogy esetleg valakit megbántsak, mondjuk éppen azzal, hogy csak úgy letegeztem. Persze van olyan is aki a magázást veszi sértésnek.
Nekem igazából mindegy, talán az szokott némileg kényelmetlenebb lenni Számomra, amikor -dacára annak, hogy az illető Hölgy/Úr kérte- idősekkel való tegeződést kell megszoknom.
Volt idő, amikor irigyeltem azokat, akik a hobbijukból élnek. Igen, ez nagyon jó dolog, annak aki munkaként is tudja szeretni a hobbiját, és nem kötelességgként tekintenek rá onnantól kezdve, amikortól abba a helyzetbe kerülnek, hogy valamely kedvenc szabadidős tevékenységük a hivatásuk lesz.
Nálam ez másként van, bármennyire is szeretem azokat a dolgokat amikkel szívesen foglalkozom a szabadidőmben, nem szeretném azt, és nem is ambícionálom, hogy ezek közül bármelyik is a munkám legyen. Nincs problémám a munkával, de Számomra az amolyan mindenképpen elvégzendő feladat, ami nem nyújt kikapcsolódást úgy, mint azok a dolgok amiket a szabadidőmben teszek. Érdekes nem? Elég valamit másképpen megfogalmazni, megnevezni, és máris átértékelődik az egész. Hiszen, ha például a blogolás a megélhetésem forrása lenne, és nem csupán egy kedvemre való szabadidős tevékenység, akkor már benne lenne az a muszáj ami miatt akkor is posztolnom kellene, ha éppen semmi ötletem, semmi inspirációm nincs.
Végeredményben a munka az munka, a hobbi meg hobbi. Én legalábbis így vagyok ezzel.
Falusi gyerek lévén sokáig csak az óvodai és iskolai tornaórák, valamint az általános szaladgálás a biciklizés és az ugrálás jelentette a sportot. Nem különösebben orientálódtam akkoriban még semmilyen irányba.
Egyik fiú óvodai csoport- és később osztálytársammal aki néhány házzal lakott odébb, mindennap futóversenyt rendeztünk, és a cél a mi házunk előtti terület volt. Sokat nem kellett futni, hiszen nem volt messze sem az iskola, sem az óvoda tőlünk. Három-négy háznyi távolságot kellett csak futni, és szinte mindig Én lettem a... Kettőnk közül a második, maradjunk abban. 😁
Futni nem szeretek, már régóta, meg sem tudnám mondani az idejét, hogy mióta, és nagyon tudom utálni amikor később indulok el vonatra, buszra... Pont annyival később, hogy futni kelljen... Csak Én vagyok úgy, hogy éppen az indulás előtt is találok valami feladatot amit akkor és azonnal el kell végezni?
Általános volt még a görkori, és próbálkoztam a gördeszkával is, de ahhoz nem volt olyan nagy tehetségem, meg talán ambícióm sem. Mint ahogy a focihoz sem, hiába Én voltam a focirajongó testnevelés tanárunk óráin a kapus, mondván, hogy mert a bátyám is kapus. Ja igen... A bátyám szerette is a focit, Én meg már nem annyira...
Aztán másik iskola, mert a faluban ahol éltem csak 3. osztályig lehetett járni, 5.-ikes voltam, amikor jött az osztályunkba egy új fiú aki előtte egy nagyobb városban lakott, és Cselgáncsozott is, és volt egy nyomtatott képekkel illusztrált füzete ami a különböző övfokozatok vizsgaanyagait tartalmazta, amiből egy vagy két fénymásolat is készült, az egyikre aztán szert tehettem, mert volt egy osztálytársam akinek nem voltak éppen megfelelőek az otthoni körülményei és az étkezése, ezért pár szendvicsért és egyéb ételekért bármit odaadott cserébe. Ez az osztálytárs kapta meg eredetileg az egyik fénymásolatot ami aztán az előbb említett módon az Enyém lett. Itt aztán megjött az a bizonyos Isteni szikra vagy hogy mondják ezt... Innentől kezdve már módfelett érdeklődtem a küzdősportok iránt. Pár hónappal később lehetőségem is nyílt arra, hogy Én is gyakorolhassak ilyen sportot és elkezdtem Shotokan Karatézni, aztán kimaradt néhány év, és újra elkezdtem ugyanezt, egy másik, közelebbi egyesületnél, ahol Citromsárga övre (8 kyu fokozat volt ez nálunk) vizsgáztam is. Aztán egészségügyi problémák miatt megint abba kellett hagynom, és közben az egyesület is megszűnt.
Néhány évvel ezelőtt, kipróbáltam a WTF Taekwondo-t is, de ez a pályafutásom eléggé kérész életű volt, sajnos elég nehézkes lett volna a bejárást megoldani. De ez az a sport, amit újra el fogok kezdeni, nagyon szeretem, nagyon tetszik ez a fajta mozgás, és úgy az egész Taekwondo egy az egyben. Nagyon várom már, hogy újra járhassak!
Az októberi bejegyzések sorát az erre a hónapra elkészített Bullet Journal-emmel akartam kezdeni, de nem fotóztam be még érintetlen formájában, és amikor erre ráeszméltem, már elkezdtem töltögetni, így pedig már nem szeretném befotózni, ami belekerült, az már eléggé személyes, úgyhogy ezt a bejegyzést majd novemberben pótolom a naplóm novemberre készülő szekciójával. 😁
Találtam Évek és emlékek blogon egy kérdőívet, aminek megválaszolásához Én is kedvet kaptam, és ezt most itt meg is fogom tenni. Ám úgy határoztam, hogy az eredetileg 33 kérdésből álló kérdőív egyes kérdéseit kihagyom. Miért? Mert nincs válaszom rá, nem szeretném megválaszolni és etc.
Íme a kérdések, és a válaszaim...
