2020. szeptember 4., péntek

Képek a kertből

 

Az első paradicsomunk.

Az egész úgy indult, hogy Én nem terveztem nagy kertészkedéseket az idei évre, még úgy sem, hogy a tavalyi termés a körülmények ellenére is sokkal többet hozott a vártnál.
Aztán jött egy olyan lehetőség, aminek a keretein belül ingyenesen jutottunk különféle paradicsom és paprika palántákhoz, akik aztán bőségesen elkezdték hozni, és bőségesen hozzák most is a termést.
Egyébként a lehetőségért ezúton is hálás köszönetet mondok, mint ahogy azért is, hogy a szélsőségesebb viharoknak, zivataroknak "csak" a szélét kaptuk ha volt, illetve szerencsésen megúsztuk a jégesőt is! 🙏

Visszatérve a termésre, rendkívül ízletes, zamatos minden, és így utólag azt mondom, hogy megérte dolgozni vele, bár sokat nem kellett azért. Úgy fogalmazok inkább, hogy megérte erre időt szánni.

Természetesen az első termésekről készítettem néhány képet.
Íme  😊 

 










2 megjegyzés:

  1. A saját mindig finomabb! Tudod, hogy nincs agyonpermetezve, frissen szeded le, nem fonnyadozik napokig a boltban/piacon. Én csak úgy megeszek pár koktélparadicsomot, ha ott járok a sorok között, meg sem mosom, főleg eső után ☺️ épp néztem a piacon, 1300 ft egy kiló koktélparadicsom, nekem meg itt roskadozik a bokrom, annyi van rajta ☺️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így igaz! :)
      Ennek van illata is, a bolti meg olyan semmilyen.
      Persze boltban vettem amíg nem volt saját termés, de ez azért mégis sokkal jobb.
      Idén szinte minden zöldséget és gyümölcsöt arany áron adnak, persze megértem. De folyamatosan érik nálunk is, úgyhogy egyelőre vennem nem kell. :)

      Törlés

A hozzászólások, csak moderálás után kerülnek megjelenítésre!